Erdélyi magyarnak lenni

Magyarnak lenni mindig mindenhol jó. Akkor is jó, ha éppen az élet úgy hozza, hogy megbántanak magyarságunkban. Magyarnak lenni számomra jó volt Magyarországon is. Akkor is, mikor románnak tituláltak. Bántott, de minél többször hallottam ezt, annál nagyobbra nőtt a magyarságtudat bennem. A lelkemben. Akkor is jó, mikor bozgor vagyok egyes románok szemében. Még jobban kihúzva magam jelentem ki olyankor: magyar vagyok. Magyar nő.
marosvasarhely_1
Sokféleképpen megéltem már a magyarságomat. Szívfacsaróan szépnek, mélységesen fájdalmasnak, büszkén virágzónak. Éreztem azt idegenek közt, hogy olyan vagyok, mint egy apró, törékeny madár, egy erős marokban, aminek ki vagyok szolgáltatva, és annak a kéznek az érzésein múlik, hogy egy mozdulattal összeroppant, vagy gyengéden megsimogat. Volt, hogy összeszorult a vaskos ököl, de nem tudott megtörni. Volt, hogy jó szándékkal megsimogatott, és szívmelengetően mondta: szeretem a magyarokat.

Furcsa, néhol egymásnak ellentmondó gondolatok kavarognak bennem, amint e sorokat írom. Mert mi, erdélyi magyarok is furcsa helyzetben vagyunk. Magyarázkodnunk kell. Akárhol vagyunk a világon. Marosvásárhelyen élek. Magyaráznom kell a román ajkú embernek: attól, hogy a város Romániában van jelen pillanatban, még nem minden lakosa román, én például magyar vagyok. Magyaráznom kell némely anyaországi magyarnak, hogy nem vagyok sem kisebb sem nagyobb magyar mint ő, de román sem. Hogy az édes anyanyelvem is magyar, hogy magyarul beszélünk, tanulunk, élünk, álmodunk. És magyaráznom kell az osztráknak, németnek, hogy amiért Romániából jöttem, én még magyar vagyok… Nem értik, gyakran, sokan.

Az az érzésem sokszor, hogy árvák vagyunk. Árvák, akik kétségbeesett vággyal keresik az anyát. Akihez tartozhatnak, aki elismeri, dicséri, dorgálja, neveli, gondozza, dédelgeti, öleli: szereti. Mert az övé vagyunk mi is, a sok másik gyermeke mellett. A mi testvéreink mellett. A testvérek pedig féltékenyek. Belénk marnak, elkergetnek anyánk köténye mellől, vitatják az Isten adta jogainkat.

Hát ezért szeretnék én autonómiát. Ezért leszek ott március tizedikén. Hogy végre azt érezzem, hogy elvitathatatlanul az én Anyaországomban vagyok! Ahol végre otthon lehetek, anélkül, hogy ezen állításomat bárki is megkérdőjelezhetné!
És a jövőben, ha megkérdik: ki vagy, honnan jöttél, elmondhassam: magyar nő vagyok. Erdélyországból, Marosvásárhelyről.

Lakó Péterfi Tünde
marosvasarhelyi.info

11

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe