Spicces biztonság

Többszöri nekiveselkedés után kiizzadta magából szerdán a kormány az „új” közlekedési törvénytervezetet. Szerencsére nem sürgősségi rendeletként fogadták el, amely azonnal érvénybe lépett volna, hanem parlamenti vitára küldték. Így még lehet módosítani rajta, lenne is amit bőven.

alkoholtesztElég csak néhány példára kitérni, egyik a vezetés közbeni mérsékelt alkoholfogyasztás tolerálása. Maga a kormányfő hangsúlyozta a televíziós kamerák előtt a napokban, hogy az európai szokásrendhez igazodva ezentúl nálunk is elnézik a rendőrök, ha valaki 0,2 ezrelékes alkoholszinttel a vérében vezet járművet.

Ugyanez a közszereplő június 7-én szintén nagy nyilvánosság előtt ünnepélyesen vállalta, hogy nem keveri a poharat a kormánnyal. Egy italgyártó világcég közúti biztonsági kampányának keretében, egyébként az a társaság támogatta ama versenycsapatot is, melyben ő navigátorként ralizott több éven át. Hazudozásban tehát verhetetlen.

Nem tudni, hogy a nagy plagizátor mit vesz komolyan abból, amit mondani szokott, azonban ha a járművezetők azt következtetik ki a gesztusaiból, hogy lehet mérsékelten inni és vezetni, hát szélesre tárt kapun masíroznak majd csapdába. Lehet, hogy a kulturált nyugati államokban, ahol a hatóságok jóhiszeműen alkalmazzák a törvényt, működik ez a toleranciaszabály olyanformán, hogy ha az autós egy pohár sört vall be a közegnek igazoltatáskor, akkor simán útjára engedik. Ám nálunk, ahol a rend őrzése helyett az illetékesek lesipuskásként vadásznak a szabálysértőkre, majd az alkoholszonda fogja kérdezni a vezetőt, és sokaknak nagyon drága lesz ama bizonyos pohár. Ez előre világos akkor, amikor egy közlekedési törvény kapcsán mindenki csakis a bírságokról tud beszélni, oktatásról, mentalitásváltásról, netán útkarbantartásról mint közlekedésbiztonsági tényezőkről szó nem esik.

Aztán a törvény parlamenti vitája során nagy érdeklődéssel hallgatnánk meg a jogászok érveit ama szabályváltozás kapcsán, miszerint a közlekedési bírságfizetés elmulasztása esetén szintén ugrik a jogosítvány. Mert a gyorshajtás az szabálysértés, de a lassú fizetést forgalmi kihágásnak előléptetni érdekes észjárásra vall. Ha már fentebb a nyugati szokásrendről esett szó, ott úgy dívik, hogy ha valaki különösen súlyos kihágást követ el, akkor az autóját foglalják le a bírságfizetésig. Van is benne logika, hiszen jogosítvány nélkül lehet randalírozni az úton, jármű nélkül ez már nehezebb. De ez valószínűleg igen zavarná az itthoni egyesek köreit, azokét, akik a halálos baleseteket is legfeljebb felfüggesztett börtönbüntetéssel ússzák meg. Ezentúl is meg fogják, de a törvénytisztelőknek az eddiginél több okuk lesz rettegni, nem csak az önjelölt versenyzőktől, hanem a szabadon poharazóktól is, ha a törvény a jelenlegi formájában lép érvénybe.

Benedek István
e-nepujsag.ro

Kapcsolódó cikk:
Elfogadta a KRESZ-ről szóló törvényjavaslatot a román kormány

395

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe