A román törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát

A román képviselőház törölte a képviselőket, szenátorokat és az államfőt a közhivatalnokok sorából kedden, így nem indulhat többé bűnügyi vizsgálat ellenük tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség címén.

parlament_romania Traian Basescu államfő szerint az intézkedés tíz évvel veti vissza a korrupció elleni harcot Romániában. A büntető törvénykönyv soron kívül napirendre tűzött módosítása az államfő szerint több mint 30 olyan törvényhozót von ki a közhivatalnokok vagyonosodását ellenőrző Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) látóköréből, akik ellen már vizsgálat indult összeférhetetlenségi ügyekben.

Basescu bejelentette, visszaküldi a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek.

A módosítást a szociálliberális kormánytöbbség képviselői szavazták meg. A nemmel voksoló jobbközép ellenzék szerint azáltal, hogy a törvényhozók nem minősülnek közhivatalnokoknak, már nem indítható eljárás ellenük hivatali visszaélésért, befolyással való üzérkedésért vagy megvesztegetésért, mert ezeket a bűncselekményeket a közalkalmazottak bűncselekményeiként tárgyalja a Btk.

Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke úgy vélekedett: a Btk.-t ki kell egészíteni a törvényhozókra vonatkozó előírásokkal, de semmiképpen nem az a megoldás, hogy őket is közhivatalnokoknak minősítsék.

A romániai bírák és ügyészek szakmai felügyeletét ellátó Legfelső Bírói Tanács (CSM) keddi közleménye szerint a törvénymódosítással a honatyák kivonják magukat a büntetőjogi felelősség alól. A CSM rámutat, hogy a törvénymódosítás tervezetét a testületnek nem küldték meg véleményezésre.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) állásfoglalása szerint a módosítás nyomán a bíróságok fel fogják menteni a korrupciós bűncselekményekkel vádolt törvényhozókat, és azokat is ki kell majd engedni a börtönből, akiket már elítéltek ilyen cselekményekért. A DNA véleménye szerint ugyanis a korrupciós bűntetteket csak a közhivatalnoki státushoz köti a román Btk., így akik nem közhivatalnokok, azokat nem lehet ilyen jogcímen elítélni.

Washington: “elbátortalanítja” a befektetőket a román Btk. módosítása

Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége közleményben figyelmeztette szerdán a román hatóságokat, hogy “visszalépés lenne Románia számára”, ha a törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát.

A büntető törvénykönyv (Btk.) ilyen értelmű módosítása elbátortalanítaná a befektetőket, ami hátrányosan érintené a román gazdaságot – teszi hozzá az amerikai közlemény.

Hollandia bukaresti nagykövetsége szintén közölte: “aggodalommal” követi azokat a törvénymódosításokat, amelyek eredményeként előző nap a honatyákat törölték a közhivatalnokok sorából.

Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke hazugságnak nevezte, hogy a módosítással a törvényhozók kivonnák magukat a büntetőjogi felelősség alól – ahogyan azt Traian Basescu jobboldali államfő és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is értelmezte.

“A képviselőháznak segítenie kell az aggódó nagykövetségeket a tájékozódásban, hogy megértsék: nincs ok aggodalomra” – jelentette ki Antonescu.

Az államfő a képviselőház napirendjén szereplő amnesztia-tervezet miatt is bírálta a kormánypárti honatyákat. Az elnök szerint az amnesztiatörvény, valamint a törvényhozóknak előjogokat biztosító jogszabályok miatt Románia nem számíthat kedvező igazságügyi országjelentésre az Európai Bizottság részéről. Több tagország egy pozitív országjelentéstől tette függővé, hogy támogassa Románia felvételét a schengeni övezetbe.

MTI

28

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe