Ponta szerint Nastase politikai elítélt

Politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt Victor Ponta jelenlegi román miniszterelnök hétfőn.

PontaPonta, aki Nastase támogatásával került a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségébe – és pártelnökként a kormány élére – egy televíziós interjúban igazságtalannak nevezte, hogy a legfelső bíróság aznap négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a korábbi büntetéséből már feltételesen szabadlábra engedett Nastasét.

Viktor Ponta szerint Traian Basescu büntetőjogi perekkel állt bosszút politikai ellenfelein, elsősorban Adrian Nastasén, aki ellenfele volt a 2004-es elnökválasztáson.

Arra a riporteri kérdésre: ebből azt a következtetést kell-e levonni, hogy megkérdőjelezi a román igazságszolgáltatás függetlenségét, Ponta úgy válaszolt, “nem, de ez az igazságszolgáltatás általánosító és hibás”.

Kifejtette: furcsának tartja, hogy a legfelső bíróság első fokon egyhangúan felmentette Nastasét a korrupció vádja alól, majd másodfokon egyhangúan bűnösnek találta. (Nastasét zsarolásáért marasztalta el a bíróság.)

Úgy vélekedett: igazságtalan, hogy Nastase, aki “bevitte” Romániát az Európai Unióba, börtönben van, és Basescu, aki szerinte “eltávolítja az országot Európától”, még mindig államfő.

“Politikai szempontból Nastase esetét Julija Timosenkóéhoz lehet hasonlítani” – jelentette ki Ponta.

Adrian Nastasét egy lakásfelújítási ügyben megvesztegetésért és zsarolásért ítélte újabb négyéves szabadságvesztésre a bíróság. A volt kormányfő hétfő este önként feladta magát a rendőrségen, ahonnan megbilincselve börtönbe vitték. Az ügyvédek számítása szerint Nastasénak legalább nyolc hónapot kell ismét börtönben töltenie, mielőtt feltételes szabadlábra helyezését kérhetnék.

MTI

19

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe