Újraindult a nemzetközi forgalom a Keleti pályaudvaron

Újraindult a nemzetközi vonatforgalom a Keleti pályaudvaron szombat reggel 9 órakor – közölte Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Tájékoztatása alapján a vasúttársaság hangosbeszélőn magyar és angol nyelven is folyamatosan tájékoztatja az utasokat az induló és érkező járatokról. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy szombaton még számítani lehet kisebb fennakadásokra, késésekre a nemzetközi vonatközlekedésben.

Keleti_pu

A MÁV csütörtök reggeltől nem indított közvetlen vonatjáratot Nyugat-Európába Budapestről. A vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága miatt döntött így, a nemzetközi jegyeket pedig a menetrend szerinti belföldi járatokon fogadták el.

Szombatra virradó éjjel – részben a Keleti pályaudvar elől is – mintegy 4500 migránst szállítottak el az osztrák határhoz buszokkal.

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombat reggel arról számolt be, az operatív törzs megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik a nemzetközi vonatok újraindítását a korábbi menetrend szerint.

MTI

56

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe