Ma ünneplik a cirkusz világnapját

Ebben az évben ma ünneplik világszerte a cirkusz világnapját színes programokkal és rendezvényekkel. Budapesten emberpiramist építenek a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt artisták, ismert előadóművészek és a vállalkozó kedvű közönség közreműködésével.

cirkusz A világnapot 2007 óta április harmadik szombatján ünneplik. Korábban Európai Cirkusznapként tartották számon, 2010 óta azonban világszerte megemlékeznek róla a cirkuszművészeti központok.

A Cirkuszművészeti Világszövetség (Fédération Mondiale du Cirque) minden évben egy központi üzenetet tesz közzé a világnapon, így idén az Összefogás és együttműködés a jövő cirkuszáért! hívómondat köré szerveződnek az események.

Budapesten egy “emberpiramis” felépítésével kívánnak kapcsolódni a gondolathoz a szervezők, amelyhez párok, családok, baráti társaságok csatlakozását várják.

Az helyszínen artistaművészek segítségével épül majd fel a piramis, amelyhez mások mellett Haumann Petra, Szente Vajk és a Rippel fivérek is csatlakoznak. A mutatványhoz nem szükséges semmilyen előképzettség, gyermekek, szülők és nagyszülők is bátran kipróbálhatják magukat.

MTI

13

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe