Több száz eltűnt, 247 halott Olaszországban

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. A földmozgás Umbria és Lazio régiókban, valamint a Rómától északkeletre fekvő Marche körzetében okozta a legtöbb kárt. Amatricében például összeomlott egy hotel, amelynek mintegy hetven vendége volt, de eddig csak hét holttest került elő.

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség. A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki 17 órával a földrengés után. Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

MTI/AP/ANSA/Massimo Percossi

MTI/AP/ANSA/Massimo Percossi

Matteo Renzi olasz kormányfő, aki látogatást tett a katasztrófa sújtotta térségben, az este több száz eltűnt emberről beszélt.

Az eltűntek közül sokan egy Amatricében összeomlott hotel romjai alatt lehetnek. A település polgármesterének közlése szerint a hotelnek mintegy hetven vendége volt, de eddig csak hét ember holtteste került elő.

A RAI olasz állami televízió még az este arról számolt be, hogy a Marche régióbeli Pescara del Tronto faluban több mint 100 embert keresnek. A BBC brit közszolgálati média úgy tudja, csak Accumoli területén 150 embert tartanak számon eltűntként.
A kiterjedt épületkárok miatt az érintett településeken több ezren, köztük turisták százai éjszakáznak a mentésben dolgozók által felállított 12 fős sátrakban. Stefano Petrucci, Accumoli polgármestere még szerdán azt mondta, hogy a településen jelenleg egyetlen ház sem alkalmas a lakhatásra.

hirado.hu

3,420

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe