Senki se gyújtson rá ma!

Minden év novemberének harmadik csütörtökén, így idén november 17-én tartják a “Ne gyújts rá!” világnapot. Ennek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, másrészt hogy felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire.

necigizzA dohányzás súlyos népegészségügyi és nemzetgazdasági probléma, a szív- és érrendszeri, daganatos és légzőszervi megbetegedések egyik fő kockázati tényezője.

A dohányzás visszaszorítása az egyik leghatékonyabb népegészségügyi beavatkozás, amelyben szerepe van a rászokás megelőzésének és a leszokás támogatásának egyaránt.

Magyarországon 2012-től tilos a dohányzás a közforgalmú zárt légterű helyeken, közösségi terekben, idén augusztus 20-án pedig hatályba lépett a dohánytermékek csomagolását szabályozó kormányrendelet módosítása, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra.

Az elektronikus cigaretta és “a dohányzást imitáló elektronikus eszközök” egyre népszerűbbek, azonban – mint kiemelték – “fogyasztásuk fokozott egészségügyi kockázatokkal jár”.

Forrás: hirado.hu

21

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe