A magyar irodalom megújításának lehetőségei

Interjú Orbán János Dénes, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetőjével.
Tehetséges fiatal írók kibontakozását akarják segíteni, nem pedig kisajátítani a magyar irodalmat. Fordulatot akarnak, mert szerintük az írók már nem a közönségnek kívánnak megfelelni, hanem a szakmának, az olvasók pedig nem fognak megvásárolni valamit, amit nem értenek meg, amit nem nekik írtak. Orbán János Dénes, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője a magyar irodalom megújításának lehetőségeiről beszélt interjújában.

Először talán tisztázzuk: a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG), illetve az Előretolt Helyőrség Íróakadémia egy és ugyanaz?

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó egy, a kormány által alapított állami cég, melynek az első, divatos szóval pilot-projektje az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Mihelyst az irodalmi műhely kiépül és olajozottan működik, újabb művészeti tehetséggondozókat fogunk elindítani. A cél egy olyan, elsősorban a fiatal művészetet támogató intézményrendszer kiépítése, amely minden eddiginél nagyobb lehetőséget biztosít a fiataloknak a pályakezdéstől a művészi kiteljesedésig ívelő szakaszban, ugyanakkor elhanyagolt, perifériára szorított, netán elnyomott értékeket ment meg az utókor számára.

Orbán János Dénes.

Orbán János Dénes.

A Kárpát-medencében több szakmai szervezet létezik, melyek valamilyen formában foglalkoznak tehetséggondozással. Miért volt szükség egy állami finanszírozású tehetséggondozó, ezen belül egy íróakadémia létrehozására?

Valóban több helyen folyik a tehetségkutatás és -gondozás, mi több, a folyóiratokat is idesorolhatjuk, hiszen egy-egy lelkesebb szerkesztő fiatalok tucatjait látja el jó tanáccsal. De ez a tehetséggondozás nem intézményesített, nem egy többéves, akadémia-jellegű képzés, melyhez menedzsment is társul. Nem esélykiegyenlítő formában történik, hogy a szociális helyzethez szabott ösztöndíjban is részesüljenek a tanítványok, azaz nem merül fel, hogy anyagi-szociális körülményeik hátráltathatják őket az érvényesülésben. Továbbá mi nem csak pályakezdők gondozását vállaltuk, hanem többkötetes, ismert fiatal íróink is vannak – a mentorok. Ők is részt vesznek az oktatásban, ugyanakkor művek megírására is szerződtek. Mindemellett ott van a már említett értékmentés feladata, hiszen az is egyfajta tehetséggondozás. Számos olyan kortárs alkotó és mű maradt ki az irodalmi kánonból, akinek méltó helye lenne ott. Ennek lehetnek politikai-irodalompolitikai okai is, de akár egy-egy remekíró visszahúzódottsága, szerényebb önmenedzselési képessége is. Egy írószervezetnek elméletileg minden egyes tagját − a géniuszt és a középszerűt is − ugyanolyan facilitásokban kell részesítenie. Ez a felállás nem mindig kedvez a minőség feltétlen érvényesülésének. Mi nem civil szervezet, hanem egy professzionális állami cég vagyunk, és a jogszabályi követelményeken túl nem kell más kritériumoknak megfelelnünk, csupán a minőségieknek.

Ehhez szükséges a több százmillió forint?

Igen, szükséges. Itt az ideje, hogy az irodalom kilépjen a legszegényebb művészeti ág szerepéből. Van már filmtörvény, van színháztörvény, egy festményt vagy egy zenei produktumot kevésbé macerás a világpiacon értékesíteni, mint egy irodalmi művet. Örülünk, hogy nekünk jutott a jégtörő szerepe, és konstruktív módon egy merész projekttel értük el azt, hogy az állam felkapja virtuális fejét, és nagyobb összegeket fektessen be a kortárs magyar irodalomba. Mert azért ezt is tegyük tisztába: a mi támogatásunkat nem elvették az irodalomra szánt keretösszegből, hanem azon felül, azt kiegészítendő kaptuk, mint ahogy például a vidéki folyóiratok is közel egymilliárd forintot kaptak többlettámogatásként a tavalyi év végén.

Mikor állami pénzről van szó, mindig felmerül az adófizetők pénzéhez való erkölcsi viszonyulás. Ezért is feltett szándékunk, hogy az adófizetők pénzén olyan irodalmat műveljünk, melyet az adófizető is örömmel el tud olvasni. A tavaly év végi többlettámogatás tehát már nem, vagy nem csupán az Íróakadémiáról, hanem a magyar irodalomról szól. Ne áltassuk magunkat, ne fogjuk a szépirodalom közönségének megcsappanását a médiakonkurenciára, a beözönlő kommersz szennyre, a digitális paradigmaváltásra: a közönség elveszítésének fő oka az, hogy a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a magyar irodalom egyre inkább belterjessé vált, és az írók már nem a közönségnek kívántak megfelelni, hanem inkább a szakmának. Az olvasó pedig nem fog megvásárolni valamit, amit nem ért meg, amit nem neki írtak. Elvileg lehetséges, de elég valószínűtlen, hogy a kortárs magyar írók többsége korát megelőző meg nem értett zseni. Szerintünk inkább rendszerszintű a probléma, ergo változtatni kell a rendszeren. Jelen állapot az íróknak sem jó, hiszen ha nem tartja el őket a közönség, más megélhetési források után kell nézniük, és az már az írásra fordított energia és a függetlenség rovására megy.

Amellett, hogy olyan irodalom művelésére neveljük tanítványainkat, mely mind a szakmai, mind az olvasói kritériumoknak megfelel, olyan értékeket szándékozunk átmenteni a kvázi-ismeretlenségből, melyek ugyancsak megfelelnek ennek a kritériumnak. Mert nem igaz, hogy a magyar nép nem irodalomkedvelő, sőt nálunk különös súlya van az irodalomnak. A magyar filozófusok például éppen azért panaszkodnak, mert szerintük a magyar kultúra irodalomcentrikus. De be kell bizonyítani, hogy a szakma nem feledkezett meg az olvasókról.

Elárulna még párat az ötletekből, vagy szokásuk szerint titkolóznak tovább?

Miért, titkolózunk?

Alig lehet tudni valamit az Íróakadémiáról, a honlapjuk meglehetősen szűkszavú, nincsenek jelen a közösségi médiában, és ezért az interjúlehetőségért is várnunk kellett…

Vegyük egyenként, mert itt több kérdés keveredik. Tavaly négy közérdekű adatigénylést válaszoltunk meg: akik kikérték, közzé is tették a dokumentációt. Jóformán meg sem kezdődött az idei év, máris három ilyen adatigénylést kaptunk, azaz vannak kíváncsi kollégák, akik folyamatosan gondoskodnak az átvilágításunkról. Ennél átlátszóbbak már nem is lehetnénk.

Beszámolót is kell készítenünk a tavalyi évről, melyet kötelességünk tavaszra közzétenni, mi pedig aggályosan figyelünk arra, hogy minden jogszabályi kötelezettségnek eleget tegyünk.

Amennyiben valaki azt rója föl nekünk, hogy nem posztoltuk ki minden irodalmi reggelinket, verslábacskáink rövid és hosszú lépéseit és cuki irodalmi porcicáinkat a Facebookra és egyéb közösségi szájtokra… hát Uram bocsá’, ennél komolyabbak vagyunk, és terveink között nem szerepel a Facebook-huszárkodás meg a trolloknak való felkínálkozás.

Saját menetrendünk van, azt követjük, nem a támadóink életét éljük. Az első szakasz az intézmény alapítása, megerősítése és a csapatépítés volt, a tanulmányok szintjén pedig az inicializálásé, a bevezetésé, mint minden oktatási intézményben. Ezt bő félév alatt teljesítettük, és hát ez a legkevésbé látványos fejezet. Az inicializáló szemeszter szimbolikus befejezése-megkoronázása a 684 oldalas antológiánk publikálása volt, december közepén. Az antológia, mely az Előretolt Helyőrség Íróakadémián oktatóként, mentorként és pályakezdőként tevékenykedő 44 író műveiből szemléz, az Enumeráció címet viseli. Az enumeráció eposzi kellék, a cselekmény beindulása után fölsorakoznak a szereplők, és megtörténik a seregszemle. Most következik a második etap, és ahogy haladunk előre az időben, a tevékenységünk is egyre látványosabb lesz: ezt megújult honlapunk is egyre izgalmasabban fogja tükrözni.

Végezetül: az interjúra való egyeztetés során jeleztük, hogy épp az üzleti tervet és a 2017-es cselekvési tervet véglegesítjük. Amint befejeztük, és pontosan látjuk, hogy merre az előre, állunk rendelkezésre. Most itt vagyunk, beszélgetünk, ezúton is köszönöm a türelmüket.

Elég sokan támadták önöket. Miért nem álltak ki magukért, és miért nem védték meg az intézményüket?

Nemrégiben olvastam egy interjút Michael Ignatieffel, a CEU rektorával, aki találóan körbeírja a digitális gátlástalanság jelenségét, és a közösségi médiát egy csatornalefolyóhoz hasonlítja, melyben felgyűlnek a bennünk lévő indulatok, és tovább mélyítik a köztünk lévő árkokat az élet minden területén. Nem láttuk értelmét ebbe belemenni. Egyáltalán: nem kívánunk részt venni politikai és irodalompolitikai csatározásokban. A kultúrdiplomácia és nem a kultúrpolitika eszközeivel kívánunk élni; nem mások ellenében tevékenykedünk, és nem kezdeményezünk támadást.

Nem csak a támadásokról van szó. Számos irodalmár közreműködésével például nemrég indult el a Független Mentorhálózat. Száznál is több író jelentkezett, akik vállalták, hogy egy évig ingyen oktatnak pályakezdő tehetségeket.

A független mentorhálózat határozottan szimpatikus kezdeményezés. Minél több pályakezdőt mentorálnak, annál jobb lehet a magyar irodalom, és végül is ez a cél. Bár nem a mi érdemünk – sőt ellenünkben fogant az ötlet –, az ilyen típusú megmozdulásokra is hozzáadott értékként tekintünk. Szinte örülünk, hogy ekkora katalizátorszerep jut nekünk a jelenkori magyar irodalomban – felbolygattuk az állóvizet, ahogy arra számítottunk is. Minél több ilyen pozitív turbulencia keletkezik, annál jobb lesz az olvasóknak. Minden jó mű nyereség a magyar irodalom szempontjából.

Érte önöket az a vád is, hogy ennyi pénzből akár ki is sajátíthatják a magyar irodalmat.

Nem akarjuk kisajátítani sem a magyar irodalmat, sem az irodalomra szánt pénzt. Az intézmény kapui nyitva álltak bárki előtt: köztudott, hogy tavaly több jeles szakembert megpróbáltunk bevonni a működésünkbe. Egyesek nem vállalták a szereplést az előítéletekkel terhes, politikai feszültségtől szikrázó légkörben, másokat ez nem érdekelt, és kitűnő előadásokat tartottak. A mentori és pályakezdői pályázatok a fiatal írószervezetek tagjait is megcélozták, de ugyanezen okokból sokan nem akartak vagy nem mertek jelentkezni. Az idén újabb, a tavalyinál is gazdagabb pályázati kínálatunk lesz, megduplázódhat az Íróakadémia előnyeit élvezők száma, emellett nyitottak vagyunk bármilyen konstruktív ötletre, amely a fiatal magyar irodalom föllendítését segíti. Ismétlem, konstruktív ötletre, mert a fölényességre, a megfélemlítésre és a trollkodásra továbbra sem reagálunk. Ugyanakkor a megítélt támogatás hasznosulása a mi felelősségünk, nekünk kell fillérre elszámolni vele.

Pontosan milyen pályázatokról van szó?

A pályakezdőknek és mentoroknak kiírt pályázatokon kívül tervezünk kétéves alkotói ösztöndíjakat is, melyekért cserébe egy alaposan, lelkiismeretesen, nem csak kartoték-anyagként megírt könyvet várunk, amelynek viszont a megjelenését is finanszírozzuk. Lesz regény-, verseskönyv-, novelláskötet- és drámapályázat, nem akármilyen pályadíjakkal. Felkarolunk továbbá egy igazán fontos ügyet: a kárpátaljai fiatal magyar irodalomét. Ismerjük az ottani helyzetet – ha nem lépünk közbe, rövid időn belül nem lesz magyar író ebben a régióban. Egyik mentorunk kárpátaljai, neki köszönhetően már hónapok óta folyik az együttműködés; ez most külön projektkeretet kap, melynek köszönhetően az ottani fiatal írók ösztöndíjban részesülnek, a fiatal irodalmi fórumok pedig a tevékenységükhöz szükséges támogatásban.

Mivel a szerencse úgy hozta, hogy több diákunk énekel és zenél, mi több, zenét is szerez, továbbá az Íróakadémia tagjainak alkotásait számos művész zenésítette már meg, irodalmi-zenei alapot is elkülönítettünk a költségvetésben.

Könyvkiadót alapítunk, pontosabban élünk a könyvkiadási jogainkkal, mert ez is szerepel a tevékenységi körünkben. Jó nevű kiadóknál is jelentetünk meg műveket, de olyan mennyiségű kéziratunk van előkészületben vagy már a szerkesztés fázisában, hogy érdemes ezt az alprojektet is felvállalnunk. Tizennégy mentorunk vállalt szerződéses kötelezettséget évi egy könyv megírására, ebből három már el is készült; áprilisban van a leadási határidő, a részletek ismeretében állítom, izgalmas művek vannak előkészületben. Bár három évet szántunk a pályakezdők első könyvének fölépítésére, néhányan úgy belehúztak, hogy talán már idén – de jövőre biztosan − debütkötetekkel számolunk. Ezen kívül folynak a tárgyalások az Íróakadémián kívüli, nagy kaliberű szerzőkkel is meghatározó műveik újrakiadásáról.

Legmerészebb ötleteink egyike a mediatizálással kapcsolatos: nem csak szakmai fórumokon keresztül, hanem a szélesebb közönséget megszólító médiaorgánumok révén szeretnénk eljutni az olvasókhoz. Több napilappal is tárgyalásban állunk egy hétvégi irodalmi-kulturális melléklet ügyében, és úgy néz ki, van rá fogadókészség. Amennyiben sikerül az ördögöt kiűzni a részletekből és megegyezni tárgyalópartnereinkkel, virtuális karnyújtásnyira kerülünk az olvasóktól.

Természetesen nem marad ki a kínálatból az irodalmi közvetítés legfontosabb, legünnepélyesebb aktusa, az olvasó személyes fölkeresése sem. Tavasszal indul a kárpát-medencei irodalmi karaván, mely fölkeresi azokat a településeket is, ahol évtizedek óta nem járt író. Már most fölhívom a vidéki irodalomszervezők, tanárok, tanítók, lelkészek figyelmét, hogy minden meghívásnak saját költségen eleget teszünk.

Ha, mondjuk, riportot szeretnénk készíteni az Íróakadémián zajló tevékenységről, hol találkozhatnánk a pályakezdőkkel?

Az Íróakadémiát távolabb költöztettük a belváros zajától. Ez remek dolog, mert az eddigi helyszíneket bizony kinőttük, tevékenységünk további bővülése pedig térnövekedés nélkül lehetetlen. Az új bérlemény egy igazi közösségi tér lehetőségét hordozza magában, egyszerre alkalmas oktató- és alkotóháznak, és miért ne, kerti mulatságok és egyéb közösségformáló rendezvények ideális helyszíne is lehet, elvégre minden híresztelés ellenére nem vagyunk holmi poroszos intézmény; úgy látom, egyre jobban összecsiszolódunk, és mindenki jól érzi magát ebben a közösségben.

Sok mindent felsorolt. Ha minderre nem lesz elég a pénz, majd újabb milliókat kérnek?

A pénzzel nem mi gazdálkodunk. Az én csapatom, azaz az oktatókból, mentorokból álló konzílium javaslatokat tesz, ezeknek gyakorlatba ültetési lehetőségeit a KMTG jogász-közgazdász igazgatója mind jogi, mind gazdasági szempontból megvizsgálja, illetve a rendszeren belül is meg kell futtatni őket. Ez ugyan lassítja, bürokratikusabbá teszi a folyamatot, ugyanakkor a fantázia és a gyakorlatiasság egészséges ötvözhetőségének is bizonyítéka: ha a hűvös fejű jogász és közgazdász egyetért a forrófejű bölcsésszel, akkor a projekt megvalósítható, és zöld utat kap.

Szóval üzleti tervet kell leadnunk, azt meg kell védenünk, majd végre kell hajtanunk. Minden kiadást meg kell indokolnunk, és minden fillérrel el kell számolnunk. Nagy hiba, ha túllősz a célon és nem tudod teljesíteni azt, amit vállaltál, majd kunyerálni próbálsz. Mi egy merész, nagyban gondolkodó projekttel és az Előretolt Helyőrség műhely két évtizedes teljesítményével a hátunk mögött elértük azt, hogy bizalmat előlegezzenek nekünk. Tavalyi gazdálkodásunkkal és teljesítményünkkel elégedettek voltak, ennek köszönhetően egy magasabb szinten folytathatjuk. A magasabb szintekre lépésnek ára van: a jó projektek és a teljesítmény. Azaz a konstruktív eszközök vezetnek célra, semmi egyéb.

Névjegy

Orbán János Dénes 1973-ban született Brassóban. 1995-ben diplomázott a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–angol szakán. Ugyanitt néprajzi, újságírói és magiszteri tanulmányokat folytatott, később óraadó tanárként sajtóelméletet és verstant oktatott, valamint színházi sajtógyakorlatokat vezetett.

1994−1998 között a kolozsvári tehetségkutató Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt. 1994-ben megalapította az Előretolt Helyőrség alkotói műhelyt, mely 1995-ben az azonos nevű folyóirattal és fiatal irodalmi könyvsorozattal jelentkezett. A folyóiratot 2000-ig, a könyvsorozatot 2014-ig szerkesztette. A sorozatban 53 alkotó 90 könyve jelent meg, ebből 39-en debütánsok voltak.

1995–1999 között a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője, 1999–2014 között igazgatója és felelős kiadója volt. Szerkesztőként Faludy György és Méhes György életmű-sorozatait gondozta. 1997 óta az Alapítvány a Fiatal Irodalomért elnöke és ügyvezetője. 2003−2008 között az Irodalmi Jelen irodalmi folyóirat vers-, debüt- és paródiarovatának szerkesztője, 2006−2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke volt.

2002–2014 között a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó tulajdonosa és ügyvezetője volt. A kulturális szórakozóhely számtalan kulturális és tudományos rendezvényt szervezett, képzőművészeti galériaként is működött. Jelenleg Budapesten él. A Magyar Idők napilap kulturális rovatának vezetője.

15 könyv szerzője, számos hazai és nemzetközi díj birtokosa. 2002-ben József Attila-, 2014-ben Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki.

hirado.hu

29

Szóljon hozzá! Minden vélemény számít!

Népszerű bejegyzések

Támogasson minket

Ha kedveli a Hírmalmot támogasson minket!

FB Subscribe